Július 5.

Tegnap este nyitva hagytam az erkély ajtaját, gondolva, milyen jó lesz friss levegőben aludni. Csak éppen arra nem gondoltam, hogy egy madárka felfedező útra indul, és pont az én szobámat akarja megcsodálni. Azon még nem lepődtem meg, hogy madárcsiripelésre ébredtem, de az már meglepett, hogy amikor felültem elsuhant előttem egy pici test. Először nem értettem, hogy mi van, aztán megláttam a kis tarkabarka állatot az ágyam szélén és konkrétan szívbajt kaptam. És nem is rólam lenne szó, ha nem sikítok fel. Barbi úgy rohant be hozzám mintha (magamat idézve) egy csapat gyilkos csirke üldözné.
- Mi a baj? – kérdezte zihálva.
- Az a cukiság – mutattam az új lakótársamra – úgy gondolta, hogy nálam alszik.
- Jaj, de édes. Ezért sikítottál?
- Nagyon megijesztett. Anyáék?
- Hagytak üzenetet, hogy 3 napra elmentek wellnesselni, ha bármi baj van, akkor a szomszédoknak szóljunk.
- Akkor mit csinálunk vele?
- Szerintem vigyük el állatorvoshoz, és ha azt mondja, hogy nincs baja, akkor engedjük el. Viszont arra nincs ötletem, hogyan jutunk el a dokihoz.
- Amikor költöztünk láttam a pincében egy kalitkát, abba tegyünk kaját, és üljünk fel a buszra.
- Vagy, mivel a szomszéd utcában van állat doki oda vigyük gyalog.
- Oké, akkor felöltözök, és menjünk.
- Nem iszol kávét? – kérdezte a barátnőm olyan arccal, mintha azt kérdezné, miért ugrom ki az ablakon.
- Nem, félek, hogy valami baja lesz a „jövevénynek” – mondtam, és már a szekrény előtt ácsorogtam eléggé tanácstalan fejjel. Végül is maradtam a szokásosnál (kockás ing, farmersort, bakancs), összefogtam a hajamat, ami most már majdnem a csípőmig leér. Ezek után már mentünk is. Az állatorvosnál én már majdnem elhánytam magam, mivel orvoshoz jöttünk, de végül is tartottam magam. Az orvos azt mondta, hogy eltört a lába, és nem tudna visszamenni a természetbe. Majd azt a kérdést intézte felénk, hogy nem-e fogadnánk be. Felhívtam anyát, aki legnagyobb meglepetésemre beleegyezett. Így hazafelé sétálva azon gondolkodtunk Barbival, hogy mi legyen a neve. Végül is arra jutottunk, hogy az Emília illene hozzá. Emíliát az én szobámba szállásoltuk el, mert ezt a helyet választotta éjjel. Adtunk neki enni, inni, és mentünk reggelizni, ami most ebédidőbe esett. Ezek után kiültünk a kertbe napozni. Amikor már fél órája sütettük a hasunkat a szomszédjaink átjöttek a kerítésen és vízibombával kezdtek dobálni. Míg Barbi csak sikított, és le-fel futkározott, én gyengéden megfogtam Luke kezét, és… belerántottam a medencébe. A probléma az volt, hogy elfelejtettem elhúzni a kezem, így én is a vízben landoltam. Hupszi? Ebből az következett, hogy Mikey elordította magát, hogy: medenceparti. A mi kis partink abból állt, hogy a telefonokról tettünk be zenét, és a medencében hülyültünk. Csak tíz órakor jöttünk ki, de még senki nem volt álmos, az időjárás azonban nagyon hideg lett, így inkább bementünk a házba. Leültünk a tévé elé, és amíg mi, a lányok a konyhában voltunk a fiúk betettek valami horrort. Gondolom, mondanom sem kell, hogy mi voltunk olyan szerencsések, hogy pont akkor mentünk be, amikor az első ijesztő rész ment. Leültem a kanapéra, és azért megemlítettem, hogy én eléggé félek az ilyen filmeken, mire Luke le sem vette a képernyőről a szemét, csak megfogott, és az ölébe ültetett. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy így egyáltalán nem féltem, de azért jobb volt. Valahol a film közepén azonban filmszakadás, bealudtam.